Milyen messzinek tűnik már a 2004-es zörgős koncertlemezük, ami inkább csak szárnypróbálgatásnak volt nevezhető. Egy éve pedig Csészényi Tér című albumuk már kemény rajongó magot csapott hozzájuk. Akkoriban már szinte csak saját számokból építkeztek, de zeneileg és technikailag is a pár hete megjelent Semmi Szédítő Magasság sorlemezen teljesedett ki a zenekar. Technikás, jól összerakott számok követik egymást, ráadásul végre úgy szól, ahogy azt egy stúdiólemeztől elvárjuk.

 

Kicsit olyan érzésem van, hogy próbálják lerángatni magukról a Kispál-os bőrt, amit rájuk aggatott a média. Új példaképek keresésére indultak és meg is állapodtak az angol ezredfordulós rock-ikonoknál. Látni kell azt, hogy mára mindent megcsináltak a rock zenében. Nehéz formabontót hozni, inkább a meglévő elemekre gyúrnak a mai zenészek és ezekből próbálnak összeállítani valamilyen új vegyületet. Fél éve még többtucat progresszív rock nagyágyúkhoz hasonlíthatták az épp trónon csücsülő Muse-t, ma pedig már viszonyítási alapként szolgál például a 30Y esetében.

 

Dominánsabb elektronikus rájátszások, néhol hard-rock-ba hajló gitártémák és a megszokott szókimondó szövegek adják a lemez fő vonalát. A lendületesen indító a Bájtos mosolyú lány-t, a Dadog című, első klipes dal követi. Mögöttük sorakozik a címadó Semmi szédítő magasság és a respekt, aminek Placebo-ra emlékeztető gitárblokkját egy gyerekkórus pakolja vissza a jelenbe. És ha a Másik három után nem csaptunk szét mindent szívlapáttal vár még ránk hat másik szám. Itt feltűnik némi melankólia is a Lécci áltass-ban, amit aztán egy ska-s lendületű Lécci ültess-sel ellensúlyoznak. Zárásként pedig mint mikor befejezzük feladatunkat a Word-ben, arra kérnek, hogy mentsük el másként.

 

Mikor színpadra lép Beck Zoli (dalszöveg író frontember) és felsikít a fiatal közönség, arcára zavart mosoly ül és félő, hogy egyszer bocsánatot kér, amiért ott mer lenni. De pár perccel később mégis keményen fejünkhöz vágja, hogy „csak annyit tudok, hogy alattad pina alattam meg fasz van”. Ez az a mentalitás, ami a legjobban jellemzi őket. Egy őszinte, erős hanganyag, ami a tagok közönség felé irányított alázatával és köszönetével párosul ez a hozzáállás igazán egyedinek számít a „túl-sztájlingolt”, színpadon vonagló, önjelölt tini-sztárok mellett.