Korai évek

Liverpoolban született, és az Arnold Grove 12. számú házban lakott gyermekkorában. Általános iskolába a Penny Lane közelébe járt, a Dovedale Infantsba. Később a Liverpool Institute-ba került, szegény diákként, és diáktársai úgy emlékeztek rá, mint aki csendesen, egyedül ült a sarokban. Az 1950-es évek közepén ismerte meg Paul McCartneyt, aki ugyanebbe az iskolába járt, és George 1958 februárjában már az akkor Quarrymen nevű együttes gitárosa volt. Később nevet váltottak, és belőlük lett a Beatles.

Szerepe a Beatlesben

A zenekar népszerűségének a csúcsán gyakran, mint a „Csendes Beatle” hivatkoztak rá, és közismert volt visszahúzódó természete valamint a hiduizmus iránti, egyre növekvő érdeklődése.

Harrison, a könnyed játékú, találékony, elkötelezett ritmus- és szólógitáros zenéjét olyan előadók befolyásolták, mint Chuck Berry, Carl Perkins és Chet Atkins. Bár rendkívül kreatív gitáros volt, a Beatles legtöbb híres gitárszólóját Paul McCartney útmutatása alapján vette fel, aki időnként azt is elvárta tőle, hogy az előadás hangról-hangra megegyezzen az általa megálmodott dallammal.

Karrierjében fordulópontot jelentett az 1965-ös amerikai turné, mely során egy barátja, David Crosby, a Byrds egyik gitárosa és énekes bevezette az indiai klasszikus zenébe, és bemutatta Ravi Shankar szitárművésznek, aki hamarosan közeli barátja és mentora lett. Harrisont gyorsan elvarázsolta a szitár, belemerült az indiai zenébe, és népszerűsíteni kezdte azt a nyugati világban. Indiába utazott, hogy leckéket vagyen Shankartól, magával hozott egy szitárt, és ő lett az első a nyugati könnyűzene történetében, aki használta ezt a hangszert, mégpedig a „Norwegian Wood”-ban. Később olyan számokban is fontos szerepet szánt neki, mint a „Love You To” és a „Within You Without You”. Síkra szállt Shankar érdekében, és nagyrészt neki köszönhető, hogy a szitárművész fellépett az 1967 júniusában rendezett Monterey Nemzetközi Popfesztiválon.

Harrison és John Lennon voltak az elsők a Beatlesben, akik kipróbálták az LSD-t, 1965-ben, tudtuk nélkül, fogorvosuk londoni fogadásán. Harrison hamarosan rendszeresen fogyasztotta és lelkesen propagálta, bár később megtagadta használatát.

Közeli barátságba került Eric Claptonnal és az 1960-as évek végén „Badge” című számot, ami a Cream búcsúalbumán jelent meg, 1969-ben. Ez a szám volt az alapja a Beatles Abbey Road albumán megjelent „Here Comes the Sun”-nak, amit Clapton hátsó kertjében írt. Harrison 1966-ban feleségül vette Pattie Boydot; Clapton az 1960-as évek végén beleszeretett a nőbe, és viszonzatlan érzelmeit – köztudottan – a Derek & The Dominoes együttessel 1971-ben kiadott, csodálatos „Layla and Other Assorted Love Songs” albumba öntötte. Ám nem sokkal a megjelenés után Boyd elhagyta férjét, és 1979-ben végül feleségül ment Claptonhoz. Mindezek ellenére a két férfi barátsága töretlen maradt.

Ugyanez nem mondható el Harrison és Paul McCartney kapcsolatáról. A „White Album” felvételei alatt az állandó viták miatt Harrison többször is azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja az együttest. A kettejük közötti nyilvánvaló feszültség jól látható a „Let It Be” film számos jelenetében, és ez odáig fajult, hogy ekkoriban Harrison rövid időre ki is lépett a Beatlesből.

Bár nem ő volt a zenekar elsődleges zeneszerzője (Lennon és McCartney írták a a hatalmas Beatles anyag legnagyobb részét), de az idők folyamán Harrison dalszerzői készsége sokat javult, és munkáival fokozatosan elnyerte társai és a közönség elismerését. Az 1960-as évek közepén Lennon és McCartney kezdte jobban elfogadni számait, bár későbbi nyilatkozata szerint mindig nehézségei voltak dalai felvételével, mert a többiek egy lemezre sosem engedtek be többet, mint egyet vagy kettőt. Emlékezetes Harrison számok ebből az érából az „If I Needed Someone”; „I Want To Tell You”; az indiai hatást mutató „Love You To”; a csípős „Taxman”, a sokat szidott „Within You, Without You”, ami pedig a világzene egyik alapítója, vagy a „While My Guitar Gently Weeps”, amit nagyban befolyásolt barátja, Roy Orbison zenéje, és egy másik barátja, Eric Clapton játszotta a gitárszólóját; és a „Piggies”, ami szerencsétlen módon később szerepet kapott Charles Manson gyilkossági ügyében.

A „Here comes the Sun” és a „Something” valószínűleg a két legjobb Beatles szerzeménye. Sőt, a „Something”-ot Harrison egyik legjobb dalának tarják, amelyet még Frank Sinatra is feldolgozott. Növekvő zeneszerzői termelékenysége párosítva a lemezre juttatás nehézségeivel azt eredményezte, hogy a zenekar karrierjének végére jelentős mennyiségű kiadatlan anyagot halmozott fel.

A Maharishi Mahesh jógival való találkozás nyomán ismerkedett meg Harrisont először a meditációval. 1969 nyarán a Beatles elkészítette a „Hare Krishna Mantra” című számot, amit Harrison és a londoni Radha-Krishna templom hívei adtak elő, és amely világszerte sok országban fenn volt a Top 10-es listán. Ugyan ebben az évben ő és John Lennon találkoztak Swami Prabhupada A.C. Bhaktivedanta hindu szektavezetővel, a Krisna-tudat Nemzetközi Társasága irányítójával. Harrison hamarosan magáévá tette a Hare Krisna eszméit, és haláláig kapcsolatban maradt velük. Mivel még életében rájuk hagyományozta Lethmore Heath-i farmját sokan feltételezték, hogy halála után nagy összeget hagy majd a szervezetre. Ez megdőlt, végrendeletében nem kerültek megemlítésre.

Halála

George Los Angelesben halt meg, egy barátja otthonában 2001. november 29-én, 58 éves korában. A halál oka áttétes tüdőrák, amely megtámadta az agyat. Holttestét elégették, és bár a hírek szerint hamvait a Gangesz folyóba szórták, a ceremóniát nem az előre bejelentett időpontban hajtották végre, hanem a nyilvánosság kizárásával. Halála után családja a következő nyilatkozatot tette közzé:

„Úgy hagyta el a világot, ahogy élt: bízva Istenben, nem félve a halált, nyugalomban, családja és barátai körében. Gyakran mondogatta, hogy »minden várhat, csak Isten keresése és egymás szeretete nem«”.

Utolsó albumát, a Brainwashedot, mely 2002 novemberében jelent meg, Dhani Harrison és Jeff Lynne fejezte be. Halálának első évfrodulóján, a „Koncert George-ért” keretében a két még élő Beatle, Paul McCartney és Ringo Starr, és Harrison barátai a Royal Albert Hallban egy különleges emlékkoncerten tisztelegtek előtte, melynek bevételeit a „Material World Charitable Foundation” kapta. Ravi Shankar lánya, Anoushka Shankar Jeff Lynne-el közösen adta elő az „Inner Light”-ot, Clapton és Lynne az „I Want To Tell You”-t és az „If I Needed Someone”-t, ,Tom Petty and The Heartbreakers (Jools Hollanddal Sam Brownnal) a „Taxman”-t és az „I Need You”-t. Starr énekelte a „Photograph”-ot, a Monty Python (Michael Palin, Terry Jones, Eric Idle and Terry Gilliam) a „The Lumberjack Song”-ot, McCartney és Starr közösen a „For You Blue”-t. A finálén az összes előadó közösen énekelte a „Something”, a „While My Guitar Gently Weeps”, a „My Sweet Lord” (a billentyűknél Billy Prestonnal) és a „Wah-Wah” című Harrison-számokat.

George Harrison és Aaliyah Haughton történelmet írtak azzal, hogy ők eddig az egyetlen férfi ill. női előadó, aki posthumus került fel a brit slágerlisták élére. Aaliyah a „More than a Woman”-el 2002. január 13-án, George a „My Sweet Lord” új kiadásával 2002. január 20-án. Harrison 2004. március 15-én szólistaként is bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Albumai:

·        Wonderwall Music (Filmzene, 1968)

·        Electronic Sound (1969)

·        All Things Must Pass (1970)

·        Concert for Bangladesh (1971)

·        Living in the Material World (1973)

·        Dark Horse (1974)

·        Extra Texture (1975)

·        The Best of George Harrison (1976)

·        Thirty Three & 1/3 (1976)

·        George Harrison (1979)

·        Somewhere in England (1981)

·        Gone Troppo (1982)

·        Cloud Nine (1987)

·        Traveling Wilburys, Vol. 1 (1988)

·        Best of Dark Horse 1976-1989 (1989)

·        Traveling Wilburys, Vol. 3 (1990)

·        Live In Japan (1992)

·        Brainwashed (2002)

·        Dark Horse Years 1976-1992 (2004, box-set)